Legújabb frissítések

2017. 9. 13.

Feltéve a Gyülekezeti újság leújabb száma

2017. 4. 18.

Frissítve az Igehirdetések hanganyaga.

2017. 01. 14.

Presbiteri szolgálat frissítve


PDF Nyomtatás
A reformátusok számára a Szentírás Isten kijelentésének dokumentuma. Ebben Isten mindent elmondott magáról, amit nekünk róla tudni kell és lehet – az Igében tökéletesen kijelentette megváltó akaratát az ember számára, így ez a mi hitünk és cselekedeteink szabályzója, vallásunk igazságainak biztosítéka. Természetesen egyetlen, a Szentírást olvasó ember sem mondhatja, hogy mindent tud Istenről, főként, hogy birtokolná az Istent. De a Szentírást helyesen értve azt mindenképpen vallhatja a Krisztusban újjászületett, hívő ember, hogy a legfontosabbat tudja Istenről, önmagáról és a világról: mert a Szentírás üzenete Krisztus, akiben Isten minden számunkra fontosat elmondott magáról és hozzánk való viszonyáról.


On-line olvasható Bibliák:

 

PROTESTÁNS ÚJ FORDÍTÁSÚ (revideált) BIBLIA
Az 1975-ben megjelent teljes Szentírás héber és görög eredetiből fordított szövegének revízióját olvasói észrevételek és hozzászólások figyelembevételével revíziós bizottság készítette el. Nyelvezete az eredetihez való hűség mellett a mai beszélt magyar nyelvet tükrözi.
Megjelent a Vizsolyi Biblia 400 éves jubileumára, 1990-ben.

PROTESTÁNS ÚJ FORDÍTÁSÚ BIBLIA Revíziója
A bibliafordítás szakértői szerint általában nemzedékenként egyszer felül kell vizsgálni, hogy a rendelkezésre álló és naponként használatos bibliafordítás nem szorul-e revízióra, javításra. Ezért a protestáns új fordítású Biblia szövegét gondozó Magyar Bibliatársulat Alapítvány 2005. december 6-i Közgyűlésén úgy határozott, hogy megkezdi egy újabb, átdolgozott bibliakiadás előmunkálatait. 2006-ban megkezdődött az észrevételek gyűjtése, 2009-ben pedig a beérkezett észrevételek rögzítése és értékelése. Ezzel elindult a bibliarevíziós folyamat, amely jelenleg a Bibliatársulat szolgálatának legfontosabb tevékenysége.
A revízió során elkészült könyveket folyamatosan publikálják az interneten, bizonyos időközönként pedig egyházi lapok mellékleteiben is. Ezek a próbakiadások még nem a végleges szöveget tartalmazzák, inkább csak 90%-os befejezettségűnek tekinthetők.
Az új kiadás teljes szövege várhatóan 2013-ban jelenik meg.

BIBLIA Honlapja
A folyamatosan bővülő oldalakon tájékozódhatunk a Biblia kialakulásáról, kéziratairól, fordításairól, a benne található értelmezési alapelvekről, felépítéséről, tartalmáról és mondanivalójáról.
Megismerhetünk Bibliai tárgyú régészeti eredményeket és térképeken követhetjük nyomon a bibliai eseményeket.

Új BIBLIA Oldal
10-féle Bibliafordítás egy helyen, köztük héber, görög és latin nyelven.

TOTAL BIBLIA
A bibliafordítások online lexikonja

 

Egyéb linkek:

Biblia olvasó kalauz

Bibliai témájú lapok gyűjteménye

 

Képek - Konfirmáció 2015

Angyalföldi Lelki Útravaló

 

"Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől"

Zsid 6,7

 

A Teremtő soha nem azért áld meg bennünket, hogy céltalanul őrizgessük az ő ajándékait. Ő azért adja áldását ránk, hogy mi is áldássá lehessünk mások számára.


45. hét

November 5 - 11.

Hétfő - 17 óra
Konfirmáció I.
18 óra
Konfirmáció II.
18 óra
Ifi

Szerda - 10 óra
Gyülekezeti Bibliaóra

Csütörtök - 18 óra
Gyülekezeti Bibliaóra

Péntek - 10 óra
Baba-Mama Klub

Vasárnap - 10 óra
Istentisztelet


46. hét

November 12 - 18.

Hétfő - 17 óra
Konfirmáció I.
18 óra
Konfirmáció II.
18 óra
Ifi

Kedd - 9.30 óra
Kórházmisszió

Szerda - 10 óra
Gyülekezeti Bibliaóra
11 óra
Karácsonyi képeslap készítés

Csütörtök - 15 óra
Istentisztelet, az
Empátia gondozóházban

Szombat - 16 óra
Adventi kreatív kör

Vasárnap - 10 óra
Istentisztelet


Gyülekezeti programjainkról bővebb információ
a Naptár menüpontban

 

 

Google+